Magyarország nyitólapja
nyitólapomnak
kedvenceimhez
Az oldal ismertetése
Külföldi írók képes leírás - Híres emberek önéletrajz gyűjteménye.tlap.hu
részletek »

Külföldi írók - Híres emberek önéletrajz gyűjteménye.tlap.hu

Képes leírás

Itt vagy: oneletrajz-eletrajz-hires.tlap.hu » Külföldi írók
Keresés
Találatok száma - 10 db
Agatha Christie (1890-1976)

Agatha Christie (1890-1976)

Agatha Mary Clarissa Miller - akit a világ minden pontján Agatha Christie néven ismernek - 1890. szeptember 15-én született a délnyugat-angliai Torquay-ban, Devonshire grófság egy tengerparti városkájában, az amerikai Frederick Alvah Miller és az angol Clarissa Margaret Boehmer harmadik gyermekeként. Nővére (Margaret Frary Miller) tizenegy, míg bátyja (Louis Montant Miller) tíz évvel volt idősebb nála. Mivel ekkora korkülönbség volt testvérei és közte, akik egyébként bentlakásos iskolában tanultak, Agatha tulajdonképpen egykeként nőtt fel. A kor szokásainak megfelelően otthon nevelkedett. A tanulás mellett rengeteget olvasott. Korai irodalmi élményei közé tartoztak Carroll, Defoe, Dickens, Verne és Dumas művei. 1901-ben meghalt az édesapja. Édesanyja körülbelül egy évig egy helyi leányiskolába járatta, ahol algebrát, nyelvtant és fogalmazást tanult. 1906-ban Párizsba utaztak, ahol egy ottani intézetben Agatha - többek között - irodalmat és filozófiát tanult. Eközben zongorázni és énekelni tanult. Arra vágyott, hogy operaénekesnő, mégpedig Wagner-énekesnő legyen, ám hangja nem volt elég erős, ráadásul félénksége miatt iszonyodott a nyilvános szerepléstől. Archibald Christie hadnaggyal Angliában ismerkedett meg. Nem sokkal később eljegyezték egymást, és tizennyolc hónappal később, 1914 karácsonyán összeházasodtak. Az első világháborúban Archibald vadászrepülőként szolgált.

Anton Pavlovics Csehov (1860-1904)

Anton Pavlovics Csehov (1860-1904)

1860. január 29-én született Anton Csehov Anton Pavlovics Csehov / 1860 - 1904 / Egy évvel az orosz jobbágyfelszabadítás előtt született, és egy évvel az első orosz forradalom előtt halt meg. Az a negyvennégy év, amely e két dátum közt eltelt, az orosz polgári fejlődés kora, amelyben sajátosan vegyült egy gyors tőkés gazdagodás a vele kialakuló proletariátussal és a cári rend tovább élő hűbéri valósága. Nagy remények és nagy csalódások kora ez a negyvennégy esztendő. Hitek és tévhitek, ábrándok és lemondások kavarognak a gondolkodók tudatában. A fejlődés Nyugathoz képest elmaradott, de az üteme egyszeriben gyorsabb. Évszázadokat kellene behozni, miközben a minden változástól rettegő hivatalok vak fegyelmű csendőrökkel vigyázzák, nehogy valami lényeges változás is bekövetkezzék. Elevenen él egymás mellett a felvilágosodás öröksége és a cári önkény öröksége. Ebben az ellentmondásokkal teljes és forradalmi vágyakkal terhes Oroszországban emelkedett fel az irodalom Tolsztoj és Dosztojevszkij magasságáig, s lett izgatottan figyelt példaképe a nyugati irodalmaknak is. Ennek a korszaknak szinte évszám szerinti kortársa Csehov, aki negyvennégy évig tartó, sikerekkel és betegségekkel teljes élete alatt várta azt a változást, amelynek már a kísérletét sem érhette meg. Tudta, hogy a közeljövő már valami újat, valami mást, valami jobbat hoz, de nem tudta, milyen is lesz az a jövő.

Charles Baudelaire (1821-1867)

Charles Baudelaire (1821-1867)

Számos íróról, költőről, színpadi szerzőről mondták és írták, hogy a legnagyobb". És általában indokolt is volt a legmagasabb fokú értékelés, mivel sokféle tulajdonságnak, értéknek lehet egymástól eltérő felsőfoka. A legnagyobb bohózatíró mindenben különbözhet a legnagyobb hazafias költőtől is, a legnagyobb tankölteményírótól is. Victor Hugót még ellenfelei is a legnagyobb francia írónak vallották, Baudelairenek is ez volt a véleménye, miközben őt is indokoltan tartották a legnagyobb francia költőnek. Az azonban igaz, hogy Baudelaire megjelenésétől fogva más lett a költészet jellege nemcsak Franciaországban, hanem világszerte. Mindenfajta irodalmi modernségnek úgy volt a kezdete, hogy aggodalmas pontossággal ragaszkodott a legklasszikusabb, hagyományos versformákhoz. Általában vele kezdik a költői szimbolizmus indulását, ő azonban magát az amerikai Edgar Poe tiszteletteljes folytatójának vallotta. Egyébként ő volt a nagy amerikai lírikus-novellista francia fordítója és egész Európában népszerűsítője. Élete és művészete annyira ellentmondásos, hogy indokoltan mondták áhítatos katolikusnak, és ugyanilyen indokoltan átkozták istenkáromlásért. Írt kitűnő latinsággal középkori himnusz jellegű költeményt, és írt meghökkentő verset arról, hogy milyen egy utcán heverő és már oszlásnak indult macskahulla. Mint az ókori perzsa Mani és követői, a manicheusok vagy mint a középkori.

Daniel Defoe (1660-1731)

Daniel Defoe (1660-1731)

Kalandos élete folyamán egy könyvespolcra való könyvet írt, cikkei, vitairatai az újságírás-történet halhatatlan emlékei, regényeinek egy része korának jó átlagterméséhez tartozik, de van egyetlen könyve, amellyel a szépprózaírás legelső sorába lépett, nemcsak halhatatlant, hanem évszázadokra szóló hatásút teremtve. Ez a Robinson Crusoe. Robinson alakja és története rég levált alkotójáról, önálló életet él, Robinsonról kisgyermek korunktól fogva tudni szoktunk, s tudnak azok is róla, akik már el is felejtették, vagy soha nem is tudták, hogy ezt a halhatatlan ismerőst egy Daniel Defoe nevű író írta 1719-ben. Ezt a Defoe nevű írót nem is hívták Defoe-nak. Igazi neve Daniel Foe volt, egy londoni iparosember - gyertyamártó - fia, aki idővel a politikai élet terére lépett, és nem találta ehhez eléggé előkelőnek az apáktól örökölt nevet, megtoldotta a De szócskával, amelytől nemesi hangzást kapott. Úgy vélte, ez a jó hangzás előnyös bármelyik politikai pártban. Márpedig közéleti szereplésének évtizedeiben könnyedén változtatott pártot, és mindegyik párt szívesen fogadta, mert könnyed tollal és okos szellemességgel tudta bizonygatni bárkinek az igazságát. És mégsem mondható lelkiismeretlen politikai kalandornak, mert minden oldalról az emberséget, a méltányosságot, a szegények igazságát kereste. Valamelyest azonban mégis kalandor volt, mert igazságaihoz szinte hajszolta a veszedelme.

George Byron (1788-1824) költő

George Byron (1788-1824) költő

Angol költő 1788. január 22-én született Londonban. Régi főnemesi család sarja, apja, a veszett Jack Byron, a testőrgárda tisztje volt, szenvedélyes kártyás, minden vagyonát elvesztette, és fia mindössze hároméves volt, amikor Franciaországban meghalt. Byron gyermekéveit anyjával, Catherine Gordonnal Aberdeenben töltötte, itt járt gimnáziumba is 1794-98 között. A költő jobb lábára sántán született, s fogyatékossága miatt anyja egyformán szánta és gúnyolta, életre szóló sebeket ejtve fia önérzetén. 1798-ban, nagybátyja halála után váratlanul a lordi cím birtokosa lett, és Newsteadbe költözött. 1801-től Harrow-ban, 1805-től a cambridge-i Trinity College-ban tanult. Kitűnt a legtöbb sportban, és gyakori botrányok hőse lett. Első verseskötetei, a Múlandó versek 1806, A tétlenség órái 1807 még cambridge-i diákkorában jelentek meg, amelyeket Brougham, az Edinburgh Review kritikusa hevesen támadott. Válaszként 1809-ben Byron ragyogó verses szatírát adott ki Pope stílusában: Angol bárdok, skót ítészek. 1808-ban magiszteri diplomát szerzett, majd elfoglalta helyét a Lordok Házában. 1809-ben későbbi hűséges barátjával, Lord Broughtonnal európai körutazásra indult, bejárta Spanyolországot, Portugáliát, Görög- és Törökországot. 1812-ben két híres beszédet mondott a parlamentben, a luddita géprombolók és az ír nép védelmében, és kiadta a Childe Harold zarándokútja első két énekét, amelyben spenseri stanzákban a saját úti élményeit beszéli el. A költemény olyan sikert aratott, hogy mint ezt Byron kifejezte, egyik napról a másikra híres emberré vált. Ezzel az addigi költőkirály, Walter Scott helyére lépett, és a nagyvilági társaságok elkényeztetett kedvence lett. 1815-ben feleségül vette Anne Isabella Milbankset, de egy év múlva felesége elhagyta és válópert indított ellene, őrültség és kegyetlenség vádjával. A botrányt növelték a széles körben szellőztetett pletykák Byronnak féltestvérével, Augusta Leigh-vel folytatott bűnös viszonyáról

Hirdetés
Hans Christian Andersen (1805-1875) meseiró

Hans Christian Andersen (1805-1875) meseiró

Andersen mindenekelőtt meseíró. Aki a nevét hallja, annak azonnal valamelyik közismert meséje jut az eszébe. Holott finom formájú érzelmes és elegánsan gúnyos verseket is írt. Drámai próbálkozásai már ifjan ismertté tették a nevét írói körökben. Később izgalmas, kalandos regényei szélesebb körben is olvasókra találtak. De 30 éves korában - pénzkeresés céljából - meséket kezdett írni egy olcsó füzetsorozat számára. És ezek váratlanul híressé, majd rövid időn belül világhíressé tették. Kezdetben egy kicsit szégyellte is ezt a főleg gyerekeknek szóló műfajt, de a váratlan siker folytán fel kellett ismernie, hogy ehhez van igazi, rendkívüli tehetsége. Ezért élete további, negyvennél is több esztendeje alatt a meseírás lett a fő műfaja. Manapság - és már régóta meséit adják ki újra meg újra: idáig több mint 80 nyelven jelentek meg. Ez pedig igen nagy gyűjtemény, hiszen 70 évre terjedő élete folyamán 156 mesét írt. Némelyiket annyiszor és oly sokat utánozták, mesélték újra, hogy már népmesének tűnik. A király új ruhája", a A rút kiskacsa" vagy A derék ólomkatona" úgy beleépült az európai olvasók köztudatába, hogy már arra se szokás gondolni, hogy ezeket is Andersen írta. - Érdekes, szemléletes és igen pontos útirajzai pedig földrajzi szakkönyvek forrásművei lettek. Ki gondolna arra, hogy a különböző tájak oly pontos-hiteles leírója azonos azzal, aki kitalálta A király meztelen".

Honoré de Balzac (1799-1850)

Honoré de Balzac (1799-1850)

Francia író 1799. május 20-án született Tours-ban. A család paraszti eredetű, a de nemesi partikulát Balzac ragasztotta nevéhez. Dél-Franciaországból származó apja - eredeti nevén Balssa - a császárság alatt hadsereg-élelmező tisztviselőként gazdagodott meg. A fiú tanulmányait az oratoriánus szerzetesek vendôme-i kollégiumában kezdte, majd szülei kívánságára jogot hallgatott. Egy ideig egy ügyvédi irodában bojtárkodott, de közben a Sorbonne irodalomtörténeti előadásait is látogatta. Húszéves korában elhatározta, hogy az irodalomnak szenteli életét. Buzgón tanult, majd - különféle álneveken: Lord R'Hoone, Horace de SaintAubin, Saint-Alme - kiadta első műveit, a biztos siker reményében írt kalandregényeket. Kudarcuk után üzleti vállalkozásokba fogott: kísérletezett könyvnyomtatással, könyvkiadással, de csakhamar eladósodott, csődbe jutott, és tönkretette családját is. Egész életében küzdött hitelezőivel (ebben az időben egy idősebb asszony, Madame de Berny támogatta). Ismét az írásba vetette magát: páratlan erőfeszítéssel és önemésztő munkával évi öt-hat regényt alkotott. Keményen dolgozott tehetségének elismertetéséért: Amikor nem dolgozom kézirataimon, a terveimet csiszolom, s amikor nem csiszolom terveimet és nem is dolgozom kézirataimon, levonatokat javítok. Ez az én életem. Több jelentéktelen és sikertelen mű után 1829-ben kiadta A huhogókat, a vendée-i királypárti.

Ivo Andrić (1892-1975) Nobel-díjas író

Ivo Andrić (1892-1975) Nobel-díjas író

Szerb nyelvű boszniai író volt, költő, műfordító, mindenekelőtt novellák és regények költői stílusú alkotója. Alighanem a délszláv irodalmak legismertebb alakja. Témavilága főleg a boszniai élet ellentétektől feszített múltja, jelene. Mohamedán bosnyákok, ortodox szerbek, katolikus horvátok, igyekvő és üldözött zsidók kavarognak, tülekednek, félnek, szeretnek és gyűlölködnek nemzedékről nemzedékre. A cselekmények általában boszniai kisvárosokban - az ottani Visegrádon és Travnikban - játszódnak, a szűk térben az idő kitágul, olykor krónikaszerűen vezet évszázadokon át. A novellák és novellasorozatok emberi jellemek - gyakran igen szélsőséges jellemek - alapos elemzésen alapuló szemléletes ábrázolásai. Nagy formaművészettel verselő költőként indult még diákkorában, majd feltűntek lírai, önéletrajzi elemekkel teljes lélektani esszéi. Rendkívüli nyelvismeretével a világirodalom különböző tájain keletkezett regényeket fordított. Majd mestere lett a prózai rövid műfajoknak. Ezen az úton jutott el fő műveihez, a regényekhez, amelyek világirodalmi elismerését jelzi, hogy a hatvanas években elnyerte a Nobel-díjat is.Gyermekkorától fogva szakadatlanul olvasott, tanult, de tanulmányait gyakran megzavarta a hazáját alaposan megkínzó világtörténelem. Egyetemistaként részt vett a szerb nemzeti mozgalmakban. Bosznia-Hercegovina azonban az első világháború végéig az Osztrák-Magyar Monarchia.

Louisa May Alcott Kisasszonyok

Louisa May Alcott Kisasszonyok

Louisa May Alcott 1832. november 29-én született a pennsylvaniai Germantown-ban, és 1888. március 6-án halt meg a massachusettsi Bostonban. Írói pályáját, amely során tízegynéhány regényt, számtalan novellát és költeményt írt, három részre osztják. A legsikeresebbnek a középső tekinthető, talán nem véletlen, hogy a Kisasszonyok, amellyel igazán híressé vált, ebben az időszakban keletkezett. Írás közben az egyszerűség vezérelte, ahol lehetett, hosszabb szavak helyett inkább rövideket választott, ami összességében tiszta és egyszerű stílust eredményezett. A történet hangulata leginkább szentimentálisnak mondható (a hozzáértők szerint a XIX. század családi életének realista ábrázolásával kiegészítve), amihez jól illeszkedik a szereplők hihető személyisége. Ez érvényes a sorozattá bővült további írásokra is. A Kisasszonyok vélhetően az amerikai polgárháború idején játszódik, valahol északon. Itt él tisztes szegénységben Mrs. March négy lányával, miközben férje a hazáért harcol. A regény arról az egy évnél valamivel hosszabb időszakról szól, ami alatt a lányok nem csupán fizikailag korosodnak, hanem lelkileg is megváltoznak, bizonyos erkölcsi tanítások célja és jelentősége megvilágosodik számukra, és ennek következtében a környezetükkel való kapcsolatuk is átalakul. Louisa May Alcott regényének legfőbb erénye - legalábbis az én szememben - egy réges-régen letűnt kor felidézése.

Hirdetés
William Blake (1757-1827) költő

William Blake (1757-1827) költő

Blake az a költő, akivel minden szóról szóra történt. A költő, wie és im Buche steht". Más költő is beszél ihletről, amikor úgy érzi, mintha valaki diktálná, mit írjon - Blake néven tudta nevezni a szellemeket, kiknek sugallatára gördítette elő profetikus könyveinek végtelen sorait. Más költő is beszél látomásokról, melyek felvonulnak lelki szemei előtt - de míg más költő mindig tudja, hogy a látomások játékos fantázia szülöttei, Blake számára a valóságnál sokkal több objektív realitása van a vízióknak, melyek megelevenítik előtte a halottakat, lejátszatják égbe nyúló panorámákban a Teremtés titkait, és felépítik előtte London kövein az új Jeruzsálemet, a mennyeit. Más költő is beszél arról, hogy kortársai nem értik meg, és csak száz év múlva fogják felismerni igazi nagyságát, de ilyen teljes mértékben ez még senkivel sem esett meg, mint vele: kiről kortársai jóformán azt sem tudták, hogy verseket ír (mert ha látták volna is verseit, azt hitték volna, hogy regény), és a múlt századból való lexikonok csak mint rézmetszőről emlékeznek meg róla - s ma népszerű amerikai kiadások borítékai hirdetik, hogy nélküle a költők számára fenntartott polc határozottan tökéletlen". Ő volt a legkülöncebb a különcök nemzetének sok különc költője közt. Minden, ami vele összefügg, egészen különös; a vele foglalkozónak sajátos atmoszférában kell hazatalálnia, mintha a kristályszobában volna.

Tuti menü